jún
25

Diétakor egész egyszerűen van az a pont, ahol az ember lánya kívánós lesz. Nem éhes (az konstans állapot), hanem új ízeket (vagyis a régieket vissza) szeretne. Pláne a puffasztott rizs után, aminek az íze nagyjából egy kavics és a hungarocell között van félúton. Meg az állaga is. Az ízesített víztől már lassan rosszul vagyok, a jégsalátától szintén, mindenféle fűszerkombinációt próbáltam már, és lassan ráunok az epresshake-mre is. Ilyenkor kezd el a rafkós fogyós trükközni a kalóriákkal.


Amiket itt leírok, azok nem diéta MELLETT, korlátlan mennyiségben fogyaszthatók, hanem egyes közti étkezések megfelelő alkotóelemeit lehet korlátozott mértékben helyettesíteni velük. Egy teljes zacskó puffasztott rizs semmivel sem diétásabb, mint egy tábla Milka. Ésszel, néhányat, valami helyett, az íze kedvéért. Aki nem tudja megállni és abbahagyni, az inkább kerülje ezeket is, mint minden más harapnivalót.


Egy szelet Ham-let natúr pufirizs 37kcal, puffasztott búza 33kcal. Ebből ha valaki mondjuk vékony sonkával paradicsommal megeszik 2 szeletet, akkor az ugye gyors fejszámolással 74 illetve 66 kcal. Plusz a paradicsom és sonka de ezeket most vegyük fixnek (100gr sonka kb. 100kcal, bár ez függ a minőségtől, hústartalomtól, hogy miből van: pulyka, csirke vagy disznósonka vagy...)

Namármost, felmerül a kérdés, hogy mivel lehet ezeket a csodás vastag papírszeleteket helyettesíteni? Felmerül a rozskenyér, ebből egy szeletben van kb 60-70kcal, úgyhogy itt berzenkedünk kicsit, és van a tökéletesen nyami megoldás, ami...na jó. Van ez a cég, Abonett, teljeskiőrlésű kartonlapokat gyártanak. Az extrudált kenyereik nápolyiszerűek, és ízesítettek: a natúr mellett van korpás, rozsos, gluténmentes, kukoricás, búzacsírás (lúgosítani jó), zabos, bio natúr és bio kukoricás ÉS PIZZÁS!!! Egy szeletben 15kcal van, ami azt jelenti, hogy 4-5szelettel (nem több. Ha éhes maradsz...legközelebb rozskenyeret eszel :)) kiváltható az egy szelet rozskenyér vagy 2 szelet hungarocell pufirizs. Mint mondottam volt, erre kicsi sonka, paradicsom, esetleg zsírmentes sajt...diétás minipizza kéremszépen...de ropogtatnivalónak sem utolsó.

Abonették nem érték be ennyivel, ők gyártják a már emlegetett teljes kiőrlésű csipszet (ami amúgy annak ellenére, ahogy hangzik, egészen fincsi - egy zacsi 80kcal), valamint vannak sajtkrémes (zöldfűszeres és mexikói) szendvicseik is 59kcal/db energiaértékkel.

És akkor ha már nasi, akor visszakanyarodhatunk Ham-letékhez, mert náluk is lenni vagy nem lenni van diétás harapnivaló - természetesen puffasztott. A Well-Nass árulkodó fantázianevű kis korongok csokis, metélőhagymás, sajtos és magyaros ízekben kaphatók, minden darab 20kcal-val.

A teljes kiőrlésű dolgoknak lehet adni egy esélyt: a Győri Édes Jóreggelt kekszeinek (teljes kiőrlésű, zabos és light) és Zabfalatkáinak darabja 56kcal - ezek kicsik, de tartalmasak, és ha nem tolja be az ember az egész zacskót egyszerre, akkor mondjuk a reggeli zabpehely helyett egyszer-egyszer belefér. EGY-EGY DARAB KEKSZ. Nem több.

Ha valaki édesebb élvezetekre vágyik, akkor ne light csokival kezdje, hanem gyümölcsökkel. Ezeket mindig nyersen együk, mossuk meg, csináljunk belőlük salátát, de természetesen mértékkel, mert a cukortartalmuk bár nem magas, de van. A következők azok, amelyek "karcsúsítanak", elsősorban a magas rosttartalom, vízhajtás és vitaminok segítségével: körte (bórtartalma segít a sejtosztódásban), alma (pektinje segít a jóllakottságérzés fenntartásában), görögdinnye (méregtelenít), mangó és őszibarack (sejtvédő, immunerősítő), cseresznye (akadályozza a zsírok felszívódását), ribizli (savtartalma gyorsítja a bélműködést, magas C-vitamin-, mangán- és magnéziumtartalma miatt az egyik legjobb zsírégető), szilva (bélműködés-fokozó, zsírlerakódás-gátló), vörösáfonya (méregtelenítő, serkenti az emésztést, koleszterinszintet normalizál), kivi (anyagcsere-gyorsító), avokádó (zsírbontást serkenti, E-vitamin-bomba és vércukorszint-stabilizáló), citrusfélék: narancs, citrom, grapefruit, mandarin (vitaminok, zsírbontás, anyagcsere-gyorsítás), ananász és papaya (egzotikus zsírbontó és tisztító gyümik), szőlő (zsírbontás, instant energia a szőlőcukor miatt), sárgabarack (salaktalanít, vastartalma magas), eper (zsírégető).

Még valami. Attól, hogy valami bio vagy cukorbetegeknek való, attól az még nem lesz diétás. Tessék kcal-táblázatot nézegetni. A bio egészségesebb, jobb a tápanyag-összetétele, de nem fogyaszt csak azért, mert bio.

UPDATE

Utólag átolvasva elég PR-cikk szagú lett a poszt. Azokat a termékeket írtam le, amiket ismerek, nekem bejövősek és merem ajánlani is őket, ha találtok hasonlót, akkor kommentben várom a javaslatokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://ladycamp.blog.hu/api/trackback/id/tr873010279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ye.smile.love 2013.04.05. 00:15:08

El kell keserítselek! A Jóreggelt TELE VAN cukorral!!!! Felejtsd el. A gyümölcsöt szintén felejstd el diétánál. A gyümölcscukorból hamar zsír lesz. A zabfalat detto nem jó. Hiába nézed a kalóriaértéket, a szénhidrát és a cukormennyiség a fontos. Ha ezeket eddig etted, végig rosszul csináltad. A puffasztott és extrudált cuccokat is csak reggel egy-kettőt, de azt is kb heti 2 alkalommal kéne csak, mert nem annyira diétás. Ha édességre vágysz, keress cukormentes müzliszeletet, van, csak végig kell kutakodni a polcot, mert a müzlik majdnem mind cukrosak! Valamint, vegyél sima zsírszegény kakóport (sparban pl.) és zsírszegény tejbe keverd el, édesítővel. De azért ezt ne este nyolckor.;)Két dolgot kell elhagyni: a fehér lisztet(kenyér, tészta) és a cukrot. De nézz be egy Norbi Update márkaboltba, lehet, hogy drága, de mindegyik terméke szénhidrátszegény és update egyes. Remélem, segíthettem!Ja, és ne a kalóriát nézeges. A szénhidrátot és a cukrot benne.
süti beállítások módosítása