Az előző részben a testképzavarokról, vagyis az eredményekről volt szó - hogy milyen pszichés defektusok állnak a férfiak és nők önsanyargatásának hátterében. Bár hármat terveztem, ez a poszt is túlságosan hosszúra sikerült (grafománia rulz), így két külön fejezet lesz a történelmi és az arra épülő társadalmi hátteret bemutató gondolatmenet. Jöjjön tehát a (távolabbi) történelem.

Az egyház

Da Vinci - Sziklás Madonna (részlet) 
Csak mert szeretem ezt a képet. És Da Vinci-t is.

Évezredes lejárató kampánnyal érte el az egyház (mindegyik), hogy a nők perifériára szoruljanak. A bűnbeesés Éva nyakába varrása, Máris Magdolna szajhává degradálása, az egyházi hierarchia (csak férfiak tölthetnek be tisztségeket), a boszorkányüldözések, de még a nyelvezetünk is ennek fényében (árnyékában) fejlődött, alakult ki.

A nyelvezet alatt azt értem, hogy például általánosan elfogadott tény, hogy a "bal" a női, míg a "jobb" a férfi oldal. A "jobb" szó ugyebár jelent helyeset, az angolban (right) jogot, jogszerűséget is, franciául (droit) jog, igény, juss. Ugyanez a "bal"-lal: elég ha a ballábas, balfácán, kétbalkezes, balgaság, baljós, balkézről született kifejezésekre gondolunk, angolul a "left" elhagyást is jelent, míg a francia gauche és az olasz sinistra is erősen negatív felhangú szavakká váltak.

No, kis tudományos kitekintés után vissza a nőkhöz és az egyházhoz. Az egyház tehát sok munkával elérte, hogy a pogánynak kikiáltott istennőkultuszokat boszorkányságnak és eretnekséggel bélyegezzék meg, így kiirtva őket a föld színéről. Az egyház motivációja ugyanaz volt, mint a mai nagy vállalatoké vagy politikai pártoké, mikor mocskolni, vádolni kezdik a konkurenst - monopol hatalommá válni. Mivel a katolikus egyház monoteista és maszkulin, elsősorban a politeista és feminin vallásokat próbálták eltüntetni, a pogány monoteista vallásokat pedig beolvasztották a hagyományrendszerbe, hogy könnyebb legyen az átmenet. Ehhez viszont az kellett, hogy a nőket perifériára szorítsák, amit pletykák terjesztésével, vádaskodással, és egyéb cseppet sem tiszta eszközökkel értek el. A nők bemocskolódtak, az ördög cimboráivá lettek, nem volt többé szavuk, az egyház pedig boldogan vette ki a családfők zsebéből az adományokat.

Monogámia és verseny

Mint már sokszor írtam, a monogámia a társadalom találmánya - az egyház hathatós segítségével. A magyarázat egyszerű - a nemi betegségek visszaszorításával kiegészítve az volt a cél, hogy az egyszerű közemberek (pláne a tehetősebb gazdák) házasságok révén ne legyenek képesek hatalmas klánokat alapítani, így veszélyeztetni az uralkodók gazdasági és katonai pozícióját. Vagyis bevezették a monogámiát, mindenkinek egy feleség, így elkerülve a több befolyásos család egyszerű egyesülését. Ekkor jött el a szerződések, és a "hozzád-adom-a-keresztlányomat-ha-az-unokahúgod-hozzámegy-a-harmadunokatestvéremhez"-jellegű játszmák kora.

A fejlettebb térségekben (Nyugat-Európa, Amerika) ezzel párhuzamosan nőtt a nők népességbeli aránya (ez a mai napig így van, míg az elmaradottabb területeken férfitöbblet van, valószínűleg amiatt, mert ott még a férfiak jelentősen értékesebbnek számítanak). A monogámia bevezetésével tehát megnőtt a valószínűsége, hogy egyes nők pár nélkül maradnak, ami fokozta a nők közötti versenyt - hiszen ha valaki nem született jó családba, máshogyan kellett elérnie, hogy párt találjon. Ez pedig nem csupán a béke-szeretet-szerelem-házasság-gyerekek-szivárvány miatt volt fontos, hanem azért is, mert a nők ekkor (természetesen a lejárató kampány miatt) nem vállalhattak érdemi munkát, közügyekbe nem szólhattak bele, így ha nem találtak maguknak férjet, akkor nagy valószínűség szerint 35 éves korukban koravén, kiélt kurtizánként vagy kapanyéllel a kezükben vitaminhiányosan haltak meg.

Nem véletlen, hogy a jómódú családok nőtagjait gyerekkoruktól fogva úgy nevelték, hogy legfőbb feladatuk jó férjet találni és FIÚT szülni. Spárta elég régen volt már, de Kínában a mai napig értékesebbek a fiúk - ott ezért van kevesebb nő, sokáig volt gyakorlat, hogy a lánygyerekeket egyszerűen késői abortusszal elvetették, hiszen az állami támogatás 1 gyermekig jár, az meg akkor legyen fiú.

Szépségideál akkor és most

A nők tehát versengtek. Mégpedig "nőies", "dús" idomokkal. Botticelli, Da Vinci és Michelangelo nőideáljai elég messze vannak a 90-60-90-től, mégpedig azért, mert a duciság abban az időben a jólétet jelezte - az illetőnek (vagy a férjének) volt annyi pénze, hogy mindig volt mit ennie, mégpedig hizlaló húsokkal, cukros gyümölcsökkel és esetenként desszertekkel telepakolt ezüsttálakról. A fehér bőr, mely ma már cseppet sem vonzó, szintén az előkelőség jele volt, hiszen tulajdonosának nem kellett dolgoznia, a napon robotolnia, így az alabástromfehér bőr hatásos szexuális ajzószerré vált. Ezzel szemben a parasztlányok erős, sportos, a ma ideáljának megfelelő dolgozó nők voltak, napbarnítottak a munkától és soványak az élelemhiánytól. Mi változott hát?

Aphrodité akkor és most

Manapság a szépséget a kisportolt karcsúság jelenti, két okból: étrend és sport. Vagyis pénz és idő. Akinek van pénze, csak az engedheti meg magának, hogy olívaolajban sült halat egyen minden másnap kis zabpehellyel és rozskenyérrel. A ruhákról, sminkekről, kozmetikumokról nem is beszélve. És csak akinek ideje van, az engedheti meg magának, hogy napi rendszerességgel sportoljon, konditerembe járjon, a masszázsokról, fodrászról, kozmetikusról, manikűrösről nem is beszélve. Márpedig akinek pénze és ideje van - az jó parti. Márpedig mindig ez a cél - olyan párt találni, akivel egészséges utódoknak adhatunk életet és nevelhetjük fel őket még azelőtt, hogy egymás torkának esnénk.

A régiek tehát megalapozták az elvárásokat a nőkkel szemben - a nő legyen szép, és ha lehet, akkor semmi más. Legyen jó parti, de csendes, urának méltó dísze, mert másra ebben a világban alkalmatlan. A feminizmus ugyan megpróbált ezen változtatni, de a több évezredes hagyományokat nehéz évtizedek alatt felülírni. (folyt.köv.)