Az elmúlt 10 napban.
Első nap fogtam magam, kemény vagyok, futni megyek. Na peeeersze. Rég találkoztam tüdőbeteg Vader énemmel, hát íme. A tüdőm aztán hamar rendbejött, a probléma igazából a vádlimmal volt (és van is). Egyszerűen nem tudom, mi ez. Gyenge, gyenge, oké, de nem melegszik be (11km alatt sem), irgalmatlanul fáj, nyújtásnál viszont annyira nem vészes, bárhogy nyújtogatom, csak beáll, és nem mozdul. Jövő héten muszáj lesz elmennem masszőrhöz, de előre látom, hogy sírni fogok.
Aztán kettlebell...pláne kínos. Konkrétan a program 3. napjának reggelén bementem edzésre és rosszul lettem. Anyád. És akkor lássuk, konkrétan mi miatt mentem ki inni EDZÉS KÖZBEN. Ismerem már a fiziológiai jelzéseimet (agyamra ment az egyetem, ez már biztos, milyen szavakat használok úristen), ez nem vércukorszint volt, ez a szokásos: alacsony vérnyomás.
Alacsony vérnyomás
Mindenki a magas vérnyomástól fél, ami az elhízás miatt gyakoribb, veszélyesebb, satöbbi. Na már most én 90/60-tal létezem, de nem egyszer mértek már 80/50-t is. Genetikai, igen, megesik. Konkrétan dokik annyira a magas vérnyomással vannak elfoglalva, hogy fingjuk nincs, mitől van az alacsony vérnyomás (mármint a tartós. Meg hogy mit okoz. Például). Ami biztos, hogy főként fiatal nőkben fordul elő (check), fizikai megjelenése legtöbbször nincs (check), néha ájulást eredményezhet (check), figyelem-memória-és motivációromlás (ó na nemondd), finommozgások romlása (ez még nincs. Bár lehet ezért vonzódom annyira a kifestőkönyvekhez). Persze, persze, hipochonder vagyok meg az összes pszichológiai betegséget felfedezem magamon, ha azt olvasok (nem is, csak a bulimia lelki hátteréből vagyok 14/15-ös), de akkoris. Ja, és fel van borulva a bioritmusom. Azt is fogják erre.
Elvileg a mozgásnak meg kéne emelni, de ébredés után egy órával, fél óramozgás után, egy gyakorlatsor végén pihenés alatt egyszerűen beszédültem. Remek érzés volt. És mit tanácsolnak rá? Fussál, kardisportoljál, igyál sokat. Te meg kabbe, heti 25km futás az bullshit, persze. Bah. De ha már ivás...
Innivalók
Egyszerűen tevetípus vagyok. Sajnos. Azt hiszem rég elhaltak azok a receptoraim, amiknek a szomjúságot kéne jelezni. Kiszáradtak, valószínűleg. De. Az egy dolog, hogy kell a méregtelenítéshez. Az egy másik, hogy megnyomja a vérnyomásomat. De az, hogy konkrétan ha a szomjúságra a buta fejem nem reagál, éhes leszek (segélykiáltás odabentről: hátha akkor jön folyadék, helyreáll a belső egyensúly, telítődik a gyomor, vérösszetétel visszaáll stb), az azért feltette az i-re a pontot - muszáj lesz rászoknom. Ma 2liter körül sikerült teljesíteni, és már voltam szomjas! Ja igen. Inni ugye nem csak akkor kell, ha az ember szomjas. Nekem nagyon sokat segít, ha kipakolok egy másfél literes vizet, és már csak azért is megiszom, hogy ne kelljen hurcibálnom. Mellé a leves, vagy tea, tej, fehérjeshake, és kb meg is vagyok. Igaz, hogy a veséim néha fel akarnak robbanni, hogy hirtelen 4-5szörésre dobtam a folyadékbevitelemet, de majdcsak hozzászoknak. Ez is megvan.
Motiváció
Elsősorban a fiúk-lányok, akik szintén csinálják a programot, ha nem is ezt, de valamilyet.
Mutatom őket, akik majd töltögetnek nekem:
Malackacicó
Illetve ezek a lányok, akik csak...fogynak :) Tessék erőt meríteni a kitartásukból és eredményeikből, sokan a menüjüket, kalóriáikat is posztolják - ők mind merítenek egymásból, támogatják egymást. Megdöbbentő, hány ember élete forog ekörül...
Egyfelől vannak azok, akik valamennyire miattam, az én lökésemre kezdenek el most valami mást. Mint annak idején én a lifetilt miatt. Valahol úgy érzem, felelősséggel tartozom értük - én rángattam bele őket ebbe a marhaságba, én nem adhatom fel...másfelől látni, hogy ennyien küszködnek azzal, mint én...tudom, furcsa, de megnyugtat és el is borzaszt egyszerre. Megnyugtat, hogy ha buggyant is vagyok, nem egyedül vagyok az (pláne ha elképzelem hányan vannak, akikről nem is tudunk...mert nem írnak, vagy eldugva írnak), sőt, talán már mi leszünk a tömeg, mint ebben az országban a hülyék...másfelől viszont...tényleg ennyire ezen múlik minden? Tényleg ennyire 5 kg az élet? Nekem egyszer már megvolt...boldogabb voltam? Egészségesebb voltam? Elégedettebb voltam? Talán. De nem eléggé. És azt hiszem, ez a csalódottság, önmagamban, hogy ugyan már, ettől vártam a megváltást, ami nem jött, ezért hagytam elúszni. Ezért kezdhetem elölről. Csak megváltás nélkül. Magáért a célért.
Mert a küzdelem, az mindig heroikus. Minden nap, minden perc, minden gyomorkordulás, minden égő vádlival megtett lépés. Berúgni a szénsavmentes víztől egy házibulin elég epic. Szerencsére engem a közvetlen környezetem támogat, sőt, taszigál ebbe bele, bár a barátaim kb 50-50% arányban biztatnak és küldenek a jó meleg büdös francba, hogy ne őrüljek már meg. De tolerálom, mert én meg másért szidom őket, hiszen erre valók az igazi barátok.
Elkeseredés
De teljesen mindegy mit csinálsz, sosem lehet mindenkinek megfelelni, nem lehet úgy csinálni, hogy valakit ne bánts meg. A pár embert, akiknek csak segíteni akartál, azt, akinek a gondolatát, "találmányát" továbbvitted, a figyelőket, bárkit, aki modjuk eddig azt mondta, a barátod, aztán egyszer csak nem az. Megértem őket. Pokol meg jószándék...nem. Önös érdekek vezettek, igen. El akarok kerülni ebből az országból, ehhez ösztöndíj kell, ehhez díjnyertes TDK. Volt valamim, amit fel tudtam ajánlani érte cserébe...hát megtettem. Hogy közben akár 1-2 ember jól jár, mit jól, nagyon jól? Pláne, vágjunk bele. Igen, nem gondoltam végig, hogy árthatok is. De hát alacsony a vérnyomásom, nem funkcionál megfelelően az agyam.
Megint hajnali kettő van (update:félhárom). Mit csinálok ébren? Nem vagyok normális...
Ja tudom. Beteg is voltam. Vagyok. Valószínűleg megfáztam, tuti valami fűtetlen barlangban aludtam valamelyik este, ha nem is emlékszem rá...begyulladt a torkom, nem bírtam nyelni, egyik reggelre a hátam is bekötött úgy, hogy felkelni nem esett jól. Hátránya: no mozgás. Előnye: alig kaja. Az a baj, hogy átestem a ló túloldalára és kb 0-ra redukáltam az anyagcserémet, ergo muszáj mozognom, vagy állhatok 0kcal-ra is (nem, ezt nem akarok, költői túlzás volt, értve? 1000kcal alatt megbuggyannék. Még jobban.), nem lesz eredmény. Ma megjött a karnitinem mondjuk, remélem már virtuálisan korbáccsal veri a sejtjeimet, hogy melózzanak.
A mai futás...10től 18ig 1 óra szünettel tételkidolgozás, konkrétan szivacsossá vált az agyam és úgy éreztem, ha nem hűti hűs szmogszagú dunai szellő a homlokomat, menten belobbanok. Ez a vizsgaidőszak-diéta kombó első 3 hete amúgy is a legfaszább párosítás, amit csak kitalálhattam, a barátom már megkérdezte nem akarok-e elköltözni. Pedig tényleg csak morcos vagyok. Nem hisztis, hanem konkrétan egy idegesítő, kötekedő picsa. Aka morcos.
Na tehát ma futás, meg tanulás, 6km-t terveztem, 11 lett belőle. De hogy...
Először is, ha ne adj isten valaki Általános lélektan 3-t tanulna, szóbelizne és tételeket dolgozgatna ki, eszébe ne jusson olyan szipiszupi témával befejezni FUTÁS ELŐTT, hogy menekülés, félelem, szorongás, pánik, fóbiák, mert úgy járhat mint én, és halálra rémülve ugrik félre, a bokáját majdnem kificamítva, mert megijedt...egy tűzcsaptól. Ne röhögjetek. Nem volt vicces. Utálom ezt a priming marhaságot, egy órán keresztül rettegtem árnyékoktól, szatíroktól, falevelektől...aztán. Lefutottam a hídig, ami ugye féltáv, odaértem, MEGÉRINTETTEM, hogy nesze te köcsög, csak ideértem...aha, persze, csak onnan még haza is kell menni. Válogatott szitokáradatot intéztem magamhoz (előtte 20 perccel a vádlimmal folytattam hasonlóan mélyenszántó beszélgetést - ő ugyanis nehezményezte, hogy így 4 nap után megmozdítom. De én győztem. Hm. Lehet hogy nemcsak bulimiatüneteket, hanem skizofréniát is produkálok. Érdekes.) hogy hogy lehetek ekkora ökör. Na mármost. Onnan vagy hazafutok, vagy hívok egy taxit (pénzem nyista), felszállok egy buszra (a Római parton. Aha.), vagy lehívok magam elé valakit (ennyire meg nem égetem magam). Mivel teleportálásból még csak elsőéves vagyok, kénytelen voltam hazafutni (ja mert ugye sétálva sose érek haza, az eső viszont elkezdett cseperegni - szerencsére abbahagyta mondjuk)...és akkor itt újra megörvendeztettem magam az egyetlen dologgal, amiért ma érdemes magyarnak lenni: ekkor jöttem rá ugyanis, hogy hazáig VÉGIG SZEMBEFÚJ A SZÉL. Nagy lazán lekocogtam 5,5km-t HÁTSZÉLBEN, hogy húdekemény vagyok, majd már kitikkadva téphettem haza magam pofaszélben. Bravo. Ennyire szőke is csak én lehetek. Úgyhogy az idióta, következetlen, nem gondolkodó önmagammal szópárbajozva indultam vissza, és mi mentett meg, na mi? Rampapapam rampapapam...
Bizony. Ez a szám ugyanis eltalálta milyen ütemben lépek, 4szer hallgattam végig, mire hazaértem, de hazavitte a lábaimat...holnap úszás vagy futás, szintén tanulás után, de tutibiztos valami szeretet szerelem boldogsággal fejezem be a tételkidolgozást. Vagy legalább agresszióval. Az is tuti futásra. Majd leütöm a tűzcsapot.
Utolsó kommentek