Gyerekek

Az egész ott van elrontva, ahogy a gyerekekkel bánunk. Érzelmileg egészséges felnőttet kinevelni a mai világban elég nehéz, a mi generációnk meg pláne furcsa behatások között keresi a saját útját. Okolhatjuk érte a szüleinket, fogadkozhatunk, hogy mi másképp fogjuk csinálni, de az ember egyszerű lény. Azt csinálja, amit tud. Azt tudja, amit megtanult. Azt tanulja meg, amiről mintája van. A pozitív gondolkodás, az edzések közbeni mantra lényege is ez...valaminek a hiányát csak úgy tudjuk elképzelni, ha odaképzeljük azt a valamit is. Akár egy lábgörcsről, akár a szüleink hibáiról legyen szó, a nem nem célra vezető.

Ha az orvos azt mondja az oltásra váró gyereknek, hogy Nem fog fájni, akkor ezzel 

• átveri, és a gyerek egész életében tartani fog az orvosoktól
• csökkenti a gyerek várakozásait (hisz az orvosnak), így még erősebbnek érzékeli a fájdalmat
• ugyanakkor pánikol is, mert a nem-fájáshoz először el kell képzelnie milyen, ha fáj

Ha azt mondogatom magamnak, hogy nem fog begörcsölni a lábam ahelyett, hogy lazák az izmaim, vagy ha azt mondom, hogy sosem fogom ledagadtozni a gyerekemet ahelyett, hogy megfogadnám, hogy következetesen sportra nevelem és dicsérem, ugyanezeket a fenti hibákat követem el.

Minél többet nézek körbe a világban, annál inkább érzem, hogy egy gyerekből manapság nem lehet életképes fiatalt nevelni. A mesék, amik a tévéből áradnak, kritikán aluliak. A szülők problémái (önértékelési, jövőképi, társadalmi) átkúsznak a gyerekekhez és olyan megmagyarázhatatlan TTA egyedeket hoznak létre, mint például ez is (a kislány közben elkerült az anyjától). Soha semmi jó nem sül ki belőle, ha a szülők saját magukat próbálják megvalósítani a gyerekeken keresztül. Fogadjuk el, hogy vannak olyan emberek, akiknek egész egyszerűen NEM VALÓ A GYEREK.

Ők itt egy amerikai család. 18 testvér van, mert Isten annyit adott (ez a másik amitől felforr az agyvizem, de inkább nem megyek bele). A legidősebb 22 éves, a legfiatalabb 11 hónapos. Vajon mennyi idő jut (minőségi) 1-1 gyerekre?Szabad-e tönkretenni a gyerekkorát bárkinek azzal, hogy 8-10-15 évesen felnőtté kell válnia a "kicsik" miatt?

Nos, szerintem ez önzőség. A kedvenc tanárom mondta, hogy egy családban nem az egyes személyek érdekeit kell nézni, hanem a családét együtt. Nem anyáét, apáét, hanem együtt, Pareto-hatékonyan megoldani például a kakis pelenka miatti üvöltés ténykérdését. Vagyis el kell fogadni, hogy a gyereknek vannak igényei. A gyerek nem a szülőkért van, nem az ő örömükre készült. Nem(csak) anyagi kérdés, nem(csak) érzelmi felkészültség, hanem intelligencia kell a gyerekneveléshez. Örök dilemma, hogy ha a tanulmányok folytatását, a jogosítvány megszerzését, a munkavállalást mind-mind vizsgához kötjük, akkor állattartáshoz és gyerekvállaláshoz miért van mindenkinek joga.

Kicsit más.

Elolvastam tegnap a Velvet cikkét arról, hogy mennyire tabu a szex az értelmi fogyatékosoknál. Igen. Azért, mert fogalmuk sincs (nagy többségüknek) arról, mit tesznek, mik a következmények. Ha valaki egy 8 éves gyerek szellemi színvonalán áll, akkor kezeljük is úgy (nem fogom idekeverni a pedofíliát és a gyerekprostitúciót, de képzelje mindenki oda a párhuzamot). Hiába 25-30 éves felnőtt ember, ha egyszer fogalma sincs arról, mi történik vele. Nem, az olyanok ne neveljenek gyereket, akik nem képesek elmagyarázni nekik, hogy apu és anyu miért más; hogy miért gúnyolnak és dobálnak meg az iskolában; ahol a gyerek vagy szintén szellemi fogyatékos lesz, vagy 12-15 éves korában már neki kell a szüleiről gondoskodnia.
Önzés ilyen körülmények között a saját örömünkre, az ő igényeit figyelmen kívül hagyva gyereket vállalni. Mint az a súlyos (talán cukor)beteg nő, aki lemondott a gyógyszerekről, hogy kihordhassa a babáját (aki amúgy nem természetesen fogant, hanem küzdött érte, bár a dokik előre szóltak neki, hogy belehal), majd a gyerek 8 hónapos korában az előrejelzéseknek megfelelően meghalt. 9 hónap terhességért és 8 hónap babázásért a férjét egyedülálló apukává, a gyerekét meg árvává tette. Hát gratulálok.

Legutóbb országhatáron belül "hagyott el" egy anya nő egy 3 éves kislányt az új szeretője miatt - egyszerűen otthagyta az út szélén és a bokorból figyelte, mi lesz vele. Kukába dobnak ki babákat, ha éppen nem súlyosan összeverve és harapdálva (!) a kórházakban kötnek ki, az árvaházak tele...vajon mi lesz ezekből a gyerekekből, ha felnőnek? Vajon miért vannak "sikersztorik" az árvaházi gyerekekről? Mert nem az az általános életút...

Persze a gyereket nemcsak azzal lehet elrontani és lelki nyomorékká tenni, ha az ember vállalja annak ellenére, hogy nem tudja biztosítani neki a feltételeket (nincs pénz, nincs idő, nincs türelem sötöbö). Azzal is el lehet rontani, ha túl sok mindent biztosítunk neki...

Addig ma senki nem fekszik le, míg meg nem nézte a "Család kicsi kincse" című filmet. Szeretném azokat, akik azt a botrányos szokást, ami a fenti képeket ereményezte

• kitalálták
• működtetik
• szponzorálják
• hagyják
• éltetik

szépen sorban főbe lődözni. A kislányok élvezik, ha velük foglalkoznak és hercegnőset játszhatnak, ez természetes. De azért ez túlmegy azon, amikor elcsórtam anyám rúzsát 2-3 évesen (és megettem). Persze mit csodálkozom egy olyan világban, ahol egy 12 éves kislány mellplasztikát kér (és kap!) az anyjától szülinapjára...kapott egy kupont, hogy ha majd valaha kinő a melle, megcsináltathatja. Vascső.

A gyerekszépségversenyek 6 HÓNAPOS kortól már működnek. A testképzavaros és önértékelési problémákkal küzdő anyukák más gyerekek haját tépik mérgükben, így a saját gyerekük is ugyanolyan szerencsétlen lesz, mint ők maguk - mert ez a kifacsarodott értékrend előttük a példa. Hogy a szépség a minden. És akkor hogy végülis ez hogy jön ide?

Amerikában a gyerekek 15%-a kórosan kövér, legalább ugyanennyien anorexiásak, vagy egyéb étkezési zavarban szenvednek. Manapság az egészséges testalkatúak a kisebbség, és a fejlett országokban ez majd' mindenhol így van. A szülők fentebb vázolt rossz döntései (a gyerek érdekeinek figyelembe vétele nélkül "erőltetik világra", önmagukat valósítják meg általuk, elhanyagolás, elkényeztetés stb.) miatt a gyerekek szeretetpótlókhoz nyúlnak. A legalapvetőbb elégedettségérzetet keltő tevékenység pedig az evés. Vagyis mindazt, amit a szülőkkel, társakkal, önmagukkal nem tehetnek meg, azt megteszik az ételen keresztül: elutasítják, eltüntetik, felhalmozzák, raktározzák, dugdossák...és kezdődik is az intolarenciával hajtott ördögi kör - kövér gyerek/sovány gyerek mindegy, ha az átlagtól eltér, csúfolni fogják, még mélyebbre a szeretethiányban, voilá. A gyerekek...kis szörnyetegek. Brutálisak, bármilyen jólneveltek is. Visszagondolva nem szívesen mennék vissza oda...

Az egészséges életmódra nevelést nem 26 éves korban kell elkezdeni, de nem is 15. Sok cikk született már a gyerekkori elhízásról, de átfogó szociálpszichológiai tanulmányt még nem találtam. A gyerekek sokszor azért híznak el, mert a szüleik is egészségtelenül élnek, őket a legnehezebb átnevelni, "megmenteni". Sokszor azonban az a baj, hogy anyu/apu leülteti a gyereket a TV elé, észre sem veszik, hogy milyen a kedve, hogy szerelmes, hogy éhes, hogy beteg. Mert dolgoznak, hogy mindent megadhassanak.
ALERT demagóg felsorolás és idealista nyálszirupos álomvilág következik.

• ha lenne időnk kirándulni a gyerekekkel a zsebpénzemelés helyett
• ha lenne erőnk kikapcsolni otthon a kütyüket - és nem csak ledobni az unatkozó 2 évest a Teletubbies elé agyat mosni
• bringázni menni vagy legalább társasozni, és közben végighallgatni a napját, érzelmeit
• ha a gyerek energiáit nem hiperaktivitásra (sic!) való gyógyszerekkel, hanem bárminemű edzésre való beíratással próbálnánk levezetni

akkor talán nem lennének 25-30 éves szívbetegek, csökkenne az alkoholizmus, a droghasználat (a függőségi betegségek ugyanis egy tőről fakadnak az étkezési zavarokkal, lévén szeretetpótló mind), és az egész rohadt ország sikeresebb lenne, mert nem kizsigerelt szürke egerek dolgoznának a gépezetben, hanem egészséges, önbizalommal teli szakemberek. Oké, hajnal van, itt az utolsó félmondatban kicsit sarkítottam, de a lényeg ugyanaz.

Tessék engedélyhez kötni a gyerekvállalást.