Már tegnap olyan bizonytalan, rossz érzésekkel keltem, s ezen az sem segített, hogy mennem kellett az Isten háta mögé dolgozni. A munkahelyen nagyon jó kis társaság volt, szóval a kisördög elvonult kicsit, s a háttérből figyelt csak, s amint egyedül maradtam, újult erővel suttogott a fülembe, csak nem tudom, hogy mit.
Még jó, hogy ezután mentem Fuss Budavár bulira (erről majd bővebben egy másik posztban), így a hangocska ismét lecsendesült. A futást, mint azóta realizáltam, is azért szeretem nagyon, mert kikapcsolja az agyam, azon kevés percek összességét adja, amikor nem gondolkozom, csak vagyok.
Utána pedig előzetes megbeszélés szerint mentem a Margit szigetre bulizni, viszonylagosan új ismerősökkel, részemről mindegy-csak-ne-legyek-itthon-egyedül alapon, mert ugye a bizonytalan hangulatot az emberek űzik el.
Szóval igazából a tegnapi napon mindent megtett a sors, hogy igazán jól érezzem magam, valahogyan mégsem volt kerek.
S itt jön a képbe az egyik ismerős ismerőse, akivel tegnap furcsamód egy értelmes, mély beszélgetést bonyolítottunk némi alkohol felett, emberekről, motivációról, párkapcsolatokról. Ott álltam, s szembenéztem magammal. Kimondtam olyan dolgokat, megfogalmaztam olyan érzéseket, amiket eddig nem akartam, nem mertem.
Igen, nagyon kiegyensúlyozott vagyok, stabil, az ismerőseim "példaképe", örülök minden apróságnak is. Legalábbis próbálok, legalábbis szeretnék. Talán ha elég ideig erőltetem a mosolyt, egyszer tényleg őszinte lesz.
Csak ez a "maszk", mert néha annak érzem, időről időre lehull, s mivel nem látja senki, ezért nem tudnak a létezéséről. Vagy nem akarnak. S ilyenkor fekszem az ágyon a semmibe meredve, s azon gondolkozom, miért is kéne felkelnem.
Lehet a hivatásnak élni. Lehet azt mondani, hogy nekem elég a barátaim, a maroknyi kis családom szeretete, törődése, de ez marhára nem így van. Szeretnék kötődni valakihez, szeretnék szeretni valakit, aki megérdemli, s aki viszont szeret. Törődni vele, felkelni mellette. Szeretném, ha egy srác/fiú/férfi nem csak a szakítás után pár hónappal jönne rá, hogy mit veszített, hanem értékelne. Szeretném, ha nem random arcoktól kapnám meg, hogy mennyire _jó_ vagyok, meg egy istenlába, hanem csak egy embertől, aki komolyan gondolja, és releváns is számomra a véleménye.
Elegem van abból, hogy "húdekirály" vagyok, csak épp nem találkozik a kereslet a kínálattal.
És fájdalmas az, amikor minderre egy vadidegennel történő beszélgetés világít rá.
Tehát igen. Rühellek egyedül lenni. Bármennyire is mondogathatom, hogy az életem kerek így is, ez nagyon nem így van
Utolsó kommentek