Bár ez a blog elsősorban edzések és étrendek, életmódváltás és egyéb tudományos-fantasztikus dolgok bemutatására jött létre, egész egyszerűen van egy téma, amit nem lehet, de nem is szeretnék kikerülni, mert tulajdonképpen erről szól az életem - a blog pedig rólunk szól. Az emberi psziché, a motivációk fogyáson, önelfogadáson, edzéseken keresztüli megismerése egyfajta önismereti tanfolyam és önterápia is, ugyanakkor pont ezért úgy érzem, elfér némi kitekintés az oldalon. Mégpedig mi másra, mint erre.

Fontos kérdés, hogy van-e szex érzelem nélkül. Nos, nőknél biztosan nincs. Olvastam egyszer egy riportot egy escort-lánnyal, aki azt mondta, neki arra az estére szerelmesnek kell lennie, különben megőrülne. Valahogy így működik ez. Szerelmesnek lenni pedig, a romantikus képzelgések ellenére, nem rózsaszín és habos, és a legtöbbször inkább fájdalmas (nemcsak a vége, közben is), mint jó érzés. Pláne egy hónapokat, éveket átölelő kapcsolat, ahol már rakódnak a szerelemre a mindennapok problémái – először csak a bevásárlás, aztán a takarítás, a munka utáni fáradtság, aztán a hiteltörlesztő, majd a gyerekekkel kapcsolatos feszültségek.

A nők érzelmekből, a férfiak érvekből építik fel a kapcsolatot. A nők szeretni és szeretve lenni, a férfiak birtokolni, irányítani és utódot nemzeni akarnak (ráadásul sokan státuszszimbólumot látnak a nőben). Szétszórni a szélben a magvakat, leginkább. És ezt nagyon sokáig a férfiak privilégiumának tartották, pedig a nők legtöbbjének is ez a célja – válogatni, választani, gyereket csinálni. Sokat és egészségeset, lehetőleg.

Kedves lányok. Ha választanotok kellene, hogy a barátotok elmenjen kurvázni vagy éjszakába nyúlóan cseteljen egy nőneművel, melyiket választanátok? Állítom, túlnyomó többség rávágná, hogy a kurvázás csak szex, és a férfiaknak semmit nem jelent. Ez a női oldal. Sokkal kevésbé toleráljuk az érzelmi kötődést, a lány barátokat, mint egy futó kalandot – a viszony már más tészta, az kapcsolat, érzelmekkel, nevekkel, történetekkel. Ezért van az, hogy a legtöbb nő az „akcidentális” szexet könnyebben megbocsájtja, mint a csókolózás nélküli barátkozós-bensőséges bájolgást.

A férfiak ugyanerre a kérdésre azt válaszolják (legtöbbször), hogy egy kis beszélgetésben semmi nincs – pláne nem a neten, ez csak pötyögés. De a szex…ott már a nő másra vágyik, mást akar, nem vagyok elég jó, nem is szeret. Kedves férfiak. A nők nem azok a XVII. századi Vesta-szüzek, akiknek ti (sokszor) elképzelitek őket. Az emberi szervezet nem monogámiára van programozva, a civilizált (?) társadalom kényszerített bele mindannyiunkat. Ebből fakadnak a szexuális devianciák, az ambíciók, és ez az oka minden egyes fogyókúrának és lefutott kilométernek is. Mert a legmélyebb ösztön-énünk minél több hódolót, minél több potenciális párt akar (Freud a kokainos affér ellenére is zseni volt és pont). És ez a nőkre is igaz. Minden nő fürdeni akar a sóvár tekintetekben, kényeztetve lenni és dominahercegnőnek érezni magát. Egy nők hadával övezett férfi mindenki szerint erős alfahím, a legény a gáton (vagy meleg). Ugyanígy a nők szó szerint körüldongott méhkirálynővé akarnak válni - sokan bármi áron.

És itt jön a képbe a megcsalás. Mert nem attól lesz valaki igazi férfi vagy igazi nő, hogy a párja azt mondja – hanem ha bárki (lehetőleg mindenki) más is azt mondja. Mit mondja, a lábai elé borulva áhítattal suttogja. Terített asztal. Kiválasztasz egyet, kitartasz és akárcsak a csokispult előtt, itt sem csábulsz el többé. Van, akinek könnyen megy, van, akinek nehezebben. Mert miről is van szó?

Képzeld el, hogy minden embert sorbarakunk egymás mögé, mégpedig aszerint, hogy mennyire tökéletes. Szépség, ész, humor, kedvesség, földrajzi hely mind-mind értékelésre kerül – mégpedig a párod szemében. Jelenleg a sorban te vagy az első. De nem azért, mert mindenben te vagy a legjobb. Van nálad szebb, okosabb, kedvesebb – akik egy másik kontinensen laknak, sótlanok vagy éppen nem szeretik a kutyákat. És most képzeld el, hogy felszedsz egy kilót. Hirtelen feltorlódik mögötted nem egy-két, hanem virtuálisan több ezer ember. Képzeld el, hogy szanaszét hagyod a zoknikat – újabb ezer ember. Lányok, minden hónapban van egy hét, amikor milliós nagyságrendet csúszunk hátra – de ezt azért még elég könnyű kibekkelni.

És most nézz körbe. Minden felszedett kilóval, letörött körömmel, lenőtt hajszállal, pattanással és rongyos bugyival egyre közelebb kerülnek hozzád mások, és egyre nő az esélye, hogy valaki kilép mögüled és lecsap. És ekkor a párod dönt, iszik vagy vezet társadalom vagy ösztön. Ha a társadalom nyer, akkor lehet szidni a hülye szukát, aki ráhajtott a pasidra, ha az ösztön nyer, akkor egyedül maradtál – vagy meg lettél csalva. Az ő hibája? Kizárólag, mindig minden körülmények között? Ki szedte fel a 10 kilót? Ki nem sminkelt már három hónapja? Ki nem foglalkozott a másikkal esténként? Ki nem szervezett programot…már nem is emlékszel mióta? Hárítani könnyű, de az „ez még belefér”, „magamért szeressen”, „az exe úgyis kövérebb volt”, „így is jó vagyok az ágyban” csak önámítás. Vannak jobbak nálad. Mindig. És ez jusson eszedbe akkor is, ha a saját sorodat nézed.

Mert lesz, amikor eljön a perc, hogy neked kell döntened társadalom és ösztön között. Egy gyors numera a kocsi hátsó ülésén, vagy kis veteményes kötényben a kertvárosban. Igen, mindig van jobb a párodnál. Olyan, aki sokkal szexisebb, de egy surmó állat, vagy figyelmesebb, de háromhetente mos lábat. Megéri? Mert elhiheted, mindig kiderül. Esetleg akkor van esélyed, ha a 3 szereplőből 2 él egy kontinensen és a 3. másikon. Hónapokig, minimum. De még akkor sem biztos. És jusson eszedbe ilyenkor, hogy nálad is van jobb. És ha megcsalsz…van-e jogod nemhogy elöl, egyáltalán a sorban állni - ha te magad úgy döntöttél, van jobb? Mert mi másért váltanál? Csak a hülyék váltanak rosszabbra a meglévőnél. Mi a fontosabb? Mi éri meg jobban?

Nagyon közhelyes és nagyon igaz, hogy a hűség nem érzés, hanem döntés. Egy kapcsolat nem az érzelmeken dől el. Ész nélkül lehetsz akármilyen szerelmes, a kapcsolat nem fog működni – ugyanennek az ellenkezőjét évszázadok érdekházasságai (valamint virágzó bordélyházai és szeretőtartási hagyományai) már bizonyították. De miért őrlődünk? Mert lecövekeltünk egy kiválasztott mellett, de „a harmadik” ormótlan lapáttal épp ki akar ásni bennünket. Ha az érzelmek nem elegek ott maradni, a pro-és kontra észérvek egálba álltak, akkor elő kell venni a pénzérmét és a hitet. Mert van, hogy nem marad más, csak a hit és a megérzés. Hit abban, hogy működhet, hogy képes leszel maradni, ha eleget tűrsz és keményen dolgozol érte. Ha eleget nyelsz, ha kiborulsz, ha megmagyarázod, miért rossz, ha ráhagyod, hogy kitalálja, ha eleget gondolkodsz, ha nem gondolkodsz, ha kérsz, ha hallgatsz. Mert sosem az a kérdés, hogy megkísértenek-e (meg fognak), hanem az, hogy ellen tudsz-e állni neki.

Abban, hogy igazán működhet-e egy párkapcsolat (általánosságban, most kicsit megcsalás téma OFF), nekem már csak a hit maradt. Nem láttam sosem igazán működő párkapcsolatot. A szüleim rég elváltak, életem első szerelme egy 7 évvel idősebb, párkapcsolatban élő fiú volt. Voltam megcsalva is, sőt, én is léptem már félre, úgyhogy a háromszög mindhárom csúcsán álltam már. Voltam a legjobb barátnőmért és a húgomért elhagyva, voltam elfelejtve, megalázva, kihasználva. A baráti társaságunkban az enyém a leghosszabb kapcsolat. Az egyedülálló/párkapcsolatban élő barátnőimre házas férfiak hajtanak, az egyedülálló/barátnőiket nagyonnagyon szerető barátaim férjezett asszonyokkal jönnek össze. És ott állok a közepén én, az örök lázadó, az örök nyitott és tabumentes, szexuálpszichológusnak készülő kislány, és nem értem.

Mi a társadalmi norma, mit tartunk annak, mit fogadunk el. Nem csaljuk meg a párunkat – majdnem mindenki csinálja – mégsem fogadjuk el. A holtomiglan-holtodiglan egészen addig működött, míg a férfiak jó fiatalon meghaltak a háborúban, a nők meg a gyerekszülésben. Akkor lehetett új asszonka után nézni, nyilvánosan szeretőt tartani, kikapós menyecskét játszani. Ma már a nagy testvér, a szomszéd néni és a Facebook mindig figyel, nő a stressz, nőnek a lebukások, nőnek a fujjolások…és titokban nőnek a megcsalások is.

De hogy mi köze a megcsalásnak a fogyáshoz, edzéshez? Kétirányú a dolog. Ha azt akarod, hogy a párod fogyjon, jusson eszedbe, hányan fogják észrevenni az új testében és kisugárzásában, hányan fogják megkísérteni, és gondolkodj el, hogy ő ezt hogyan fogja kezelni. Ne rakd rá az elvárások terhét, ha nem tudod vállalni, hogy utána lehet, hogy neked kell küzdened azért, hogy az az új félisten/nő megtartson maga mellett. És gondolkodj el, hogy miért nem jó már neked, mit vársz a változástól, kivé akarod formálni - és hogy te tettél-e annyit érte, amennyit most elvársz.

Azok, akik fogyni akarnak és párkapcsolatban élnek, gondolják végig, hogy kinek akarnak tetszeni. Mert valakinek akarnak. A tükör nem néz vissza, a tükör nem füttyög, és nem bólogat elismerően. Ha a párodnak akarsz tetszeni, akkor kezdd el tegnap – mert ha úgy érzed, változtatnod kell, hogy tetsszél neki, ott valami már régen rossz. Reménykedj, hogy még nem késő. Ha valaki másnak akarsz tetszeni, akkor gondolkodj el, hogy mit nem kapsz meg otthon, hogy ezt meg tudod-e szerezni otthon, vagy már nem is érdekel. Ha csak elismerésre vágysz, gondold végig, mennyire leszel hálás (khm) ha végül megkapod. Ha nem élsz párkapcsolatban…akkor igazán jól fogsz járni a végén.

Mert bár nem tudjuk, milyen egy „igazi”, „boldog” párkapcsolat, nem tudjuk, mi a normális, mi az elvárás, nincsenek mintáink, nincsenek hogyanok, mégis a párkapcsolat a legizgalmasabb és legszebb dolog, ami történhet valakivel. De a megértés, elfogadás, türelem és őszinteség talán még sosem voltak annyira fontosak, mint ma. Egymással és főleg önmagunkkal szemben.