Ez egy ilyen nap. Egyszerűen csak...áh. Annyi minden történhet egy nap alatt...annyi minden...
Reggel úgy keltem, hogy meg fogok bukni az utolsó vizsgámon. Aztán egy már teljesen ismerős feladatsor (via felsőbbévesek) köszönt vissza, és úgy jöttem ki, hogy 60-ból 53 válaszom biztosan jó. Aztán hazajöttem és nekiálltam dolgozni. Közben ment az Egek ura, amit még nem láttam, és érdekes. Aztán nekiálltam főbérlő-kompatibilissé varázsolni a kérót, ami nálunk általában valami ilyesmit jelent:
Ezek után pedig TERMÉSZETESEN már el voltam késve, hívtam Bencét, hogy késni fogok. Késtem is, jó 35 percet...nem sokkal később aztán három főre egészülve indultunk neki a mára tervezett 12 km-nek. Ez egészen konkrétan az Andrássy út (Hősök teréről) - budai vár - Gellért-hegy - Kálvin - Deák - HT...lett volna.
Nagyjából a Kodály Köröndön már éreztem, hogy valami hogy úgy mondjam kurvára nem kóser. Az Oktogonon túlhevült gőzmozdonyokat megszégyenítő fújtatást és vörösödést sikerült produkálnom, a Deákon már szúrt a tüdőm, a torkomon gyufát lehetett volna gyújtani, és a Lánchídnál jött a szalagszakadás. Nem ájultam el, de volt fasza kis blackout meg csillagocskák hidegrázással és hányingerrel, ahogy kell. Na itt fordultam fel meg, visszakocogtam kiindulóhelyre, fogtam a bringámat és eltekertem haza. Ami oda-vissza olyan 31km, amúgy.
Na de a lényeg. Eléggé kiborultam. Gyenge voltam...foghatnám a vírusra, a külvárosi lévén szmoghoz nem szokott tüdőmre, hogy 4 napja nem mozogtam, a 27fokra...de a lényeg, hogy nem ment, szenvedtem, nagyon. Bukásnak élem meg, fel kellett adnom, visszafordulnom, mások előtt felvállalnom a gyengeségem. Ez nagyon rosszul érint, és hiába tudom, hogy a kimerüléssel csak egy fasza kis sérülést vetítek előre, az, hogy "okosan" döntöttem, momentán nem vigasztal.
A torkommal meg az orrommal ASAP kezdeni kell valamit, mert az mégsem járja, hogy nem bírok lefutni 2km-t úgy, hogy ne akarnám közszemlére tenni a tüdőlebenyeimet. Hiába a mai 6kili, ez futásnak enyhe jóindulattal se volt nevezhető. Holnap be kell iktatnom egy úszást gőzzel/szaunával, el kell mennem fuldokolni (nem a medencében, a szaunában), mert az még az orromat is tisztíccsa.
Muszáj, muszáj erőltetni, mert hiába csinálom a diétát, hiába fogyok, hiába nyomom le a torkomon kétnaponta a tengeri szörnyeket, akkor is, ha már hányok a halaszacskó látványától is, ha nem bírok menni két értelmes futólépést, akkor az egészet elviszi a cica.
Utolsó kommentek