Sokat gondolkodom, és ezt most nem felvágásból mondom. Érdekelnek a miértek, a hogyanok és effélék. Nem szeretem a tehetetlenséget, sőt, a gúzsba kötöttségnél jobban semmitől nem borulok ki. Na igen, persze leszámítva a szó legszorosabb értelmében buta (aka korlátolt agyi képességekkel bíró) embereket.

Vannak azonban dolgok, amiken ha megfeszülsz, sem tudsz változtatni, és még csak figyelmen kívül sem hagyhatod. Ilyen dolog a társadalom is, amiben élünk. Teljes deviancia híján a morált, a rendszert, az értékrendet akarva akaratlanul felveszi mindenki, lehet szidni, hogy rossz, de változtatni nem tudunk rajta - ideologizálni meg képzelegni, tervezgetni persze lehet...de a közeljövőben nem valószínű, hogy társadalmi értékekben nagy változás következne be. Ma azon kezdtem el gondolkodni, hogy miért is csinálom azt, amit csinálok. Miért és ki vár el tőlem (magamat is beleértve) bármit? Miért kell(ene) lefogynom, mozognom?

A szépségideál szót a monitor minden pixelén láttuk már, és a legtöbben annyit tudunk rávágni, hogy topmodellek. Aztán jönnek az erkölcscsőszök a belső értékekről szóló ökörséggel, meg társadalmi státusz, meg humor meg ilyen marhaságok. Mindenhonnan azt halljuk, hogy a geek az új szépségideál, az átlagos nő az új szépségideál, a természetesség, az élénk színek, a pasztell színek, a hosszú haj, a rövid haj, a kisportolt, a nőies...és mindebből csak azt látjuk meg, ami bennünk nincs meg. Nem a média hibája kizárólag, egész kultúránkat, az egész világot átitatja a szépség utáni vágy. A belső értékek fontosak, persze, de szépség nélkül esélyünk sem lesz arra, hogy megmutassuk, milyenek vagyunk belül. A szem az arányost, szimmetrikust, megnyerőt keresi, enélkül tulajdonképpen...hát, az egészet megette a fene.

Egyszer azt olvastam, hogy a társadalom, mint eszme is ugyanúgy fejlődik és átalakul, mint bármilyen más organizmus. Vannak fejlettségi szintjei, amit az értékrend határoz meg, mikor mi áll a piramis tetején. Vegyük a békés helyzetet, hiszen katasztrófa és háború esetén a preferenciák azonnal felborulnak, átalakulnak. Békés környezetben lehet az értékrend tetején státusz, becsület, gazdagság...és természetesen a szépség is. A fejtegetés szerint azok a társadalmak, melyek a szépséget tartják legfőbb mozgató és szervező erőnek, egész egyszerűen pusztulásra vannak ítélve, hiszen a szépség nem a társadalom mozgatására alkalmas tulajdonságok jelzőfénye, csupán egy adottság. Márpedig tetszik nem tetszik, most éppen egy ilyen világban élünk.

Mind azt látjuk, hogy a híres emberek mind szépek (nagyon kis kivétellel). Miért? Pygmalion miatt van az egész. Meg egy kicsit az evolúció miatt is. 
Pygmalion egy mitológiai szobrász, aki megalkotta a tökéletes nőt - egy elefántcsont szobrot. Szerelembe esett vele, mire Venus élővé változtatta (már a szobrot). Összeházasodtak, gyerekük/gyerekeik (ilyen ez a mitológia) születtek, boldogan éltek stb stb. Önbeteljesítő jóslat.
Az evolúció meg nagy mókamester. Hiába a társadalmi elvárások alakította szépségideálok, valójában mindig egy dolog alapján ítélünk szépnek: ez pedig, tetszik vagy sem, a gyerek lehetősége. Az ősférfiak is aszerint választottak párt, ki a formás, fiatal, ki tudja kihordani az egészséges utódot, a nők meg az erő, egészség, kiállás szerint állítottak fel sorrendet. A nők az erőt, a férfiak a bájt keresték. Az egyéni preferenciák és tapasztalatok tükrében ugyanez megy ma is...a szépség mindig a szépséget kereső szemében van, absztrakt fogalom, de a statisztika általános tudománya itt is teret nyer - akit sokan látnak szépnek, az lesz a szépségideál. Arisztotelész nem volt hülye, a mezon (közép) a mai napig ugyanúgy fontos párválasztásnál, mint bárhol máshol a világon - érzékeink a mérsékletességet is keresik, így a túlzottan gömbölyded női test, vagy a rendkívül izmos férfi felsőtest már ellenkező hatást válthat ki.

Az önbeteljesítő jóslat folyamata a következő. Képzeljünk magunk elé egy kislányt, aki göndör szőke fürtökkel, sötétbarna szemekkel, légies testalkattal indul bölcsődébe/óvodába. Élete első 3 évében a szülők, nagyszülők, idegenek körülrajongták, mindenki elmondta, mennyire szép, akkor biztosan okos is, bájos, barátságos. Mindenki mosolygott rá, fürdött a pozitív megerősítésben. Kihúzza magát, meg mer szólalni, mert tudja, hogy úgyis visszamosolyognak rá. Bekerülve az oktatási rendszerbe a tanárok kedvelik, vele játszik a többi gyerek, ő magabiztos, a tanulmányi előmenetelét tudat alatt is segítik, mert "annyira megnyerő" (erre pszichológiai kutatások egész sora szolgál bizonyítékkal). A szép embereket előbb veszik fel vagy léptetik elő, mert az egyéb szükséges tulajdonságoknak, mint hűség, megbízhatóság, barátságosság, értelmesség nincsenek külső jelei - így jobb híján a szépséget tekintjük annak.

Van persze ennek is hátulütője, a társadalmi értékrend rákfenéje. Aki szép, az csak szép. Pont. Hiába vagy okos, intelligens, becsületes, csak úgy fognak emlegetni, hogy "a szép". Melyik számít nagyobb sértésnek, ha azt mondják valakire, hogy kövér, vagy ha azt, hogy kétszínű? Ha valakire nézve felkiáltunk, "jajj de csúnya", vagy azt mondjuk "szegényem elég buta"?

Szép nők nagyon ritkán érnek el vezető szerepet üzletben és politikában, hiszen a rátermettség, intelligencia ekkor hátrébb szorul a rangsorban. A sztereotípiák nem maguktól alakulnak ki - buta cicababák, szexi titkárnők, vad dominák - mind-mind szépek, ámde a szexualitás mellett másra, tulajdonképpen, alkalmatlanok.

Nem amiatt lesz sikeres valaki, mert szép, hanem mert a szépsége olyan magabiztossághoz juttatta, amiről a csúnyának kikiáltott emberek csak álmodnak. A világunk azonban változik, egyre több és több lehetőségünk van arra, hogy a szépséget és ezáltal a (vélt vagy valós) jólétet elérjük. Itt elsősorban ne a plasztikai sebészetre gondoljunk, bár az is fontos eleme ennek a körnek, de a wellness-szállodák, fitneszközpontok, szépségszalonok, táplálékkiegészítők, sminkek, ruhák, különböző könyvek és képzések mind-mind azért vannak, hogy mi szebbek legyünk. De...mi is a szépség?

Közhely, de az egészség. Amikor nincs éhezés, nem a kövér nők jelzik a jómódot - csak az elhanyagoltságot, igénytelenséget, mértéktelenséget kapcsoljuk hozzájuk. Az "anorexiás" (akár betegséggel akár anélkül elért túl vékony testalkatú) emberektől irtózunk, mert úgy véljük, hogy utódnemzésre, nevelésre alkalmatlanok, így elfordulunk tőlük. A mai szép nő vékony, de nem vézna, gömbölyded, de nem pufi, kisportolt, de nem túl izmos. Telt az ajka, nagy boci szeme van, az arca egy 12 évesé, a haja hosszú, a lábai a teste 70%-át teszik ki, a feneke gömbölyű, a derekát két marokkal át lehet fogni, a melle legalább D kosaras...ha kíváncsiak vagyunk, nézzünk meg bármilyen anime/manga szereplőt. Ezt próbáljuk mindannyian elérni.

Tetszik vagy sem, enélkül nem érezzük magunkat sikeresnek. A nők túlnyomó többsége, Burmától Malajzián és Amerikán át Németországig, nem érzi magát "elég" szépnek. Ezért szenvedünk, ezt erőlteti a fejünkbe média, társadalom, férfiak, nők és tapasztalatok sora, ez elől nem menekülhetünk, ezért csináljuk. Hogy ez jó vagy rossz...azt mindenki döntse el maga. De figyelmen kívül hagyni...egyelőre lehetetlen.