Mint már említettem, elkezdtem egy 10 km-s edzőtervet, konkrétan ezt itt.

Gondoltam, ha már futkorászok, akkor adok az egésznek egy keretet, meg egy célt. Cél ugye a Budapest trió (Syrenivel mindketten a nagyonhosszú távra gyúrunk), keret meg most éppen lesz ez, valahogyan fejlődnöm kell, de mindenféle hiperkütyü híján nem tudok pulzust mérni, se távot, ergo főzök azzal, amim van: Margit sziget, stopper, netről lenyúlt edzésterv.

Hosszútávú terv pedig tavaszra egy félmaraton, ha az Isten és a térdem is úgy akarja. 

Nos tehát.

Hétfőn neki is ugrottam a menetnek, akkor ugye 3 km-3x1 perc gyors-3km volt az étlapon. Kellemes idő volt, jól össze is kaptam magam, és viszonylag lazán ment (csak az utolsó két kilométeren mantráztam, hogy gyerünk_bm_megtudodcsinálni, néha magamban, de néha félhangosan, ezúton is bocsi azoktól, akik hallották). A vége 7,5 km lett, életem eddigi leghosszabb egyben lefutott távja, marhára büszke voltam magamra.

Szerdán pedig 6,5 km, plusz 3 repülő volt a penitencia. A 6,5 kili egyhuzamban mondhatni nem esett jól, főleg nem abban a 30 fokban, ami még este is volt, a repülők is egészen addig voltak jók, amíg csináltam őket, amint lelassítottam pihenni a következőig azt hittem meghalok (amúgy igen érdekes dolog sötétben, forgalommal szemben sprintelni a szigeten, mondhatni már-már extrémsport). Nyújtásnál volt, hogy csillagokat láttam, volt hogy éppen semmit, mindenesetre elég erőteljesen markoltam az adott fát, és örvendeztem, hogy sötét van és senki nem látja az agóniám. (Ja, itt teszteltem a vadonatúj futónacim, ami szintén megér egy saját posztot, azzal majd holnap este töltöm el tanulás helyett az időt.) Szóval végül is azért csak hazaértem, csak egyben maradtam. Lehet, hogy nem ártott volna kicsit többet enni.

S hogy miért kínoztam magam tegnap végig az edzésen? Mert tudtam, hogy fizikailag képes vagyok rá, s innentől kezdve csakis fejben dől el. Ha hétfőn le tudtam futni 7,5 km-t, innentől kezdve aztán bármikor képes leszek lefutni, amíg edzésben vagyok. Ez az, ami ma is hajtott spinningen.

Valahogy mostanában erről szól az életem: saját magammal küzdök, és feszegetem a határaimat. Nem mondom, hogy rossz, de nem is mindig élvezet. (Például most is pörgetem az ostort a fejem felett, hogy tanuljak arra a kiba utolsó vizsgára, erre posztot írok. Holnap majd szidom magam, de az holnap van.)

Ééééés holnap újabb edzésnap: 8 km laza futás. Kíváncsi leszek...