Ezt írtam egy örökkévalóságnak tűnő másfél hónappal ezelőtt:
Két hét. 14 nap.
Nem sok. Tényleg nem. De nehéz mégis.
Nem azért, mert korog az ember gyomra. Nem azért, mert fagyiznak az emberek, mert a Mekibe hívnak a többiek, mert a Fornettis mellett megyek el minden reggel. Hanem az emberek miatt.
Akkor arról írtam, mennyi telt el, mennyire nehéz az emberekkel, hogy nem értik, miért csinálom. Most ugyanennyi van még vissza. És mindaz, amit akkor leírtam, kísértetiesen hasonlít arra, amit most érzek.
Nem titok, voltak mélyrepüléseim, de ezek kellettek ahhoz, hogy rájöjjek, -8kg nem fest szivárványt az égre és nem kezdenek tőle operaáriába a kismadarak. Azt nekem kell megtanulni. A testem már nagyjából rendben van, de ettől a lelkem nem fog rendbe jönni. Az még egy ugyanekkora...francokat ugyanekkora, egy sokkal keményebb program.
Két hét. 14 nap van vissza és 22 leszek vége a programnak. Most Horvátországban újra próbálok szigorúbb lenni diétailag (mai menü: 1 joghurt 1 marék teljeskiőrlésű müzlivel, 1 korpáskeksz+fél gerezd alma, 1csirkecomb+2 csirkemáj+1alma+1sárgarépa, 5-6 korpáskeksz, 2 abonett, 1 fehérjeshake...ez nincs 1200kcal sem, és futottam meg tornáztam...oké, aludtam is délután 2 órát a tengerparton bibibi) és mozgásilag is. Otthon újra heti 2 edzés, aztán Faddon versennyel ünnepelem az elmúlt 10 hetet. Nem tudom mi lesz utána, de azt tudom, hogy kibírom, hogy meg tudom csinálni, és hogy működik.
Azt is tudom, miért érte meg. Az egy dolog, hogy istenkirály, ahogy kinézek, a kapcsolatom khm felpörgéséről nem is beszélve. De amikor már engem kérdeznek, tőlem kérnek tanácsot és én lelkifurdalás nélkül tudok tanácsot adni, az igen jó érzés. Nem vagyok szakértő, nem osztom az észt, és nem állítom, hogy mindent tudok. Sokat kell tanulnom nekem is, de amire rákérdeznek és én sem vagyok tisztában vele, annak utánaolvasok, így a tanácsra vágyók által én magam is több leszek.
Nem akarok még nagy programzáró szöveget írni, arra még 2 hetet várnotok kell. Igazából csak keretet akartam adni az egésznek...leírni milyen, amikor már tényleg visszaszámolsz. Olyan ez most, mint amikor a szivárvány lábánál levő kincset keresed. Minél közelebb mész a szivárványhoz, annál messzebbnek tűnik...
Utolsó kommentek