A hátteret elég alaposan kiveséztem már - most akkor lássuk, mégis mi hozza mindezt kézzel fogható, mindannyiunkat érintő közelségbe. A párválasztás soha meg nem unható motivációján túl a modern kor felkapaszkodott megküzdési technikája, a plasztikai sebészet kerül ma górcső alá.
Mivel nem akarom ismételni önmagam és ez a téma amúgyis az egyik vesszőparipám, olvassatok bele ebbe (Mit-miért-hogyan, június 7.), ebbe (Miértek, június 16.), ebbe (Tetszikelni tetszik-e, június 30.) és ebbe (Marla Singer, július 5.). Bocsi, mondtam, hogy odavagyok érte.
Párválasztás
Bármi is a romantikus elképzelés a dologról, nem a nő választ. A férfi udvarol, a nő hagyja. A férfi kéri meg a nő kezét, a férfi "vesz el", a nő "hozzámegy". A nőnek annyi a dolga, hogy őt válasszák. Márpedig ezt a szépségével érheti el, mert ugye "a legtöbb férfi jobban lát, mint gondolkodik". Egyszerűen hiába van 140-es IQ-d, ha hozzá SZTK-keretes szemüveget hordasz, mert nem tűnsz ki vele a tömegből. Elsőre mindig a külső a fontos, a megtartáshoz (jobb esetben) van szükség némi észre is. Igényesebb körökben. A legtöbb férfi nem akar magánál okosabb barátnőt, ő érvényesülni akar, márpedig egy csinos barátnőnél jobban semmivel nem nyűgözheti le a környezetét - míg az okos nők sokakat feszélyeznek. Itt mondanám el, az ilyen pasik nem érik meg az erőfeszítést. Okos nőnek okos pasi jár, aki tudja kezelni a helyzetet. Okos nő nem szenved tapló parasztok miatt.
Az igazi férfinak szüksége van az irányítás érzésére (ki ne ismerné az erős nők mellett álló "papucs"-okat). A társadalmilag felettük álló - akár hierarchiában, társadalmi osztályban, kultúrában vagy kinézetben - nőktől nem "megrémülnek", hanem annak a lehetősége rettenti vissza őket, hogy egy, társadalmilag alsóbbrendűként kezelt csoport tagja irányítsa őket.
A nők társadalmilag alacsonyabb lépcsőfokra helyezésének ékes példája például a humorhasználat. A humorban általában a kisebbségi, alsóbbrendű csoportokat figurázzák ki - legyenek azok cigányok, feketék vagy éppen a nők. Míg a nők sokszor öniróniaként is mesélnek a nőket "támadó" vicceket, addig a férfiak a férfiakról szólókat általában roppant sértőnek veszik. Ugyanez igaz a feketék-fehérek között is - a feketék képesek nevetni önmagukon, a fehérek ugyanezt pofátlanságnak veszik, és inkább a feketéket gúnyoló viccekkel fitogtatják fensőbbrendűségüket.
Plasztikai sebészet
Minden nőnek szüksége van tehát különféle megküzdési technikákra. Van, aki az étkezését "reformálja meg", vannak, akik edzésekbe menekülnek. Sokan keresnek (újra, újra és újra) párkapcsolatot, várva az igazira, akinek a szemében majd olyannak látják magukat, amilyennek szeretnék. És vannak azok, akik a valamivel a könnyebbnek tűnő utat választják, és kés alá fekszenek.
Nem ítélek el senkit csípőből, de értetlenül állok előtte. Hozzátenném, hogy igen, vannak helyzetek, amikor indokoltnak látom. Szülések vagy mellműtétek után a nőiesség érzése függhet tőle, ezen eseteket azonban ne hasonlítsuk egy divat-hiúsági kérdéshez. Véleményem szerint a felesleges plasztikáztatás (és ide nekem a szépészeti beavatkozások nagy része beletartozik, első helyen a mellnagyobbítással) ugyanannyira beteg dolog, mint az anorexia vagy a bulimia. A lelki problémák kivetülésének egyszerű megoldását várja tőle többmillió nő, ugyanakkor bele sem gondolnak, hogy a mellek sok esetben érzéketlenné válnak, de legalábbis testidegenné, a tapintása a partnernek sem okoz akkora örömet, több hónapos előtte-utána tortúra, hogy arról ne is beszéljünk, hogy 5-10 évente ismétlődik. Valahogy elfelejtik a hegeket, hogy valaha akarnak-e gyereket és arra ez milyen hatással lesz, illetve hogy, az isten szerelmére, ott lefejtik az izmot a bordákról! Az nem kellemes, komolyan, sőt, botrányosan fájdalmas. Nem értem. Használjatok push-up melltartót vagy keressetek egy normális férfit, aki nem egy fogpiszkálóra vágyik tejeszacskókkal az elején.
Szépségvágy és társadalom
A mai társadalom tehát elvárja a nőktől, hogy kívánatosak maradjanak, miközben saját szerepeik mellé a férfiakéit is felveszik. Az elmúlt évtizedek társadalmi átalakulása miatt a ma fiataljai előtt nincsen családi, nemi-szerepbeli minta, hiszen szüleink "beosztását" mi már ha akarnánk, sem tudnánk felvenni. Magyarországon a rendszerváltás azóta sem kihevert zűrzavara csak fokozza ezt a helyzetet. A társadalmi labilitás törvényszerűen hozza magával a kultúra, és így egész generációk megbicsaklását is.
A nők ebben a helyzetben nehezen találják a helyüket, emiatt pedig különböző lelki problémák (is) keserítik életüket - melyek egyik leghangsúlyosabb eleme a testképzavar. Ugyanis ha nincs mihez fordulni, akkor az évezredes hagyományokhoz nyúlunk vissza - ez pedig az, hogy aki szép, annak sikere lesz. Ezt az elvárást pedig a rendelkezésre álló tömérdek adat, információ és az egész fogyasztói társadalom segítene (legtöbbször kétszínű módon) teljesíteni.
A feladat nem egyszerű - nőnek maradni egy férfias, elvárásokkal teli világban anélkül, hogy bármelyik oldal magába szippantana. Elkerülni a testképzavarokat, a kételkedést és a túlzott magabiztosságot is, védekező mechanizmusok nélkül felvállalni önmagunkat. A legtöbben persze elfelejtik, hogy hiába a nagy általános igazságok, ha egyszer mindenkinek megvan a saját története. Mindenkiben ott a társadalom, a kultúra egy kicsi, törött darabkája, ami miatt a belső, de talán a felszín is karcos. Ezeket a darabkákat kell megtalálni és kisöpörni, hogy aztán mint egészséges, öntudatos nő állhassunk meg a tükör előtt. (folyt.köv.)
Utolsó kommentek